Előző
Következő
címer

Speciális matematika


Tanulmányi terület

 Kód

 Felvehető

Speciális matematika

0608

 25 fő

 Felvételi

Központi írásbeli vizsga 6. osztályosok számára magyar nyelvből és matematikából (2018. január 20-án).
Szóbeli vizsga: matematika.

 Értékelés

10%-kal vesszük figyelembe a 6. osztály félév végi jegyeit (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, természetismeret és egy idegen nyelv). Ez a "hozott pontszám".

A hozott pontszám (max. 10 pont)
= a félév végi jegyek összege / 3

Emellett 65%-ban vesszük figyelembe a matematika írásbeli, és 25%-ban a matematika szóbeli vizsga eredményét. Ez a "szerzett pontszám". 

A szerzett pontszám (max. 90 pont)
= (magyar nyelv x 0,2) + (matematika írásbeli x 1,1) + szóbeli

/Az írásbeli vizsgákon 50-50, a szóbeli vizsgán pedig 25 a maximálisan elérhető pontszám./

Jellemzője: A Matematika Iskola tanulói a hat évfolyamos gimnáziumi osztályok óraterve szerint tanulnak, matematikából azonban speciális tanterv szerint haladnak. Az első két évben heti öt, majd négy éven át heti nyolc órában tanulják a matematikát.

Kiknek ajánljuk: Ezt a képzési formát elsősorban azoknak a 6. osztályos diákoknak ajánljuk, akik különös érdeklődést mutatnak a matematika és/vagy olyan egyetemen vagy főiskolán* szeretnének továbbtanulni, amelyen a matematika az egyik kötelező érettségi/felvételi tárgy (*mérnök, közgazdász, kereskedelem, államigazgatás, informatikus, programozó, geográfus, matematikus, fizikus, csillagász vagy tanári pálya).

A speciális matematika osztályunkról

Iskolánkban 1987 óta folyik speciális matematikaképzés. Az országosan Matematika Iskola néven ismertté vált kísérletben kezdetben öt évfolyamos, majd 1989-től hat évfolyamos formában tanulhatnak a diákok. Az osztályba 25 matematikát szerető, tehetséges tanulót veszünk fel. A tehetség kibontakozását segíti a matematika munkaközösségünk által 5. és 6. osztályosoknak szervezett matematika szakkörünk is. A középiskolákban kötelezően előírt tananyag mellett a matematika olyan izgalmas, érdekes területével is megismerkedhetnek tanulóink, mint a valószínűségszámítás, differenciál- és integrálszámítás, gráfelmélet vagy a kombinatorikus geometria.
A Matematika Iskolában folyó színvonalas munkát nemcsak a matematika, fizika, informatika, hanem az egyéb versenyeken elért kiváló eredmények (biológia - OKTV 1.hely, irodalom - OKTV 1.hely), valamint a tavalyi évben elballagott osztályunk 86,88%-os érettségi átlaga is bizonyítja.

Értékelési szempontok a 6 évfolyamos speciális matematika tagozat szóbeli felvételi beszélgetésén 
-      az általános iskolai matematika anyagban szereplő fogalmak biztos ismerete 6. osztály első félévével bezárólag
-      számolási készség közönséges törtekkel illetve tizedes törtekkel végzett műveletek során
-      negatív számokkal végzett alapműveletek ismerete
-      az egyenes arányosság alkalmazása egyszerű szöveges feladatok megoldása során
-      az átlag matematikai fogalma és alkalmazása
-      a fordított arányosság alkalmazása egyszerű szöveges feladatok megoldása során
-      a százalékszámítás alkalmazása
-      mértékegységek átváltása
-      szerkesztési alapfeladatok (30°; 60°; 45°; 90° szabályos ∆)
-      logikus gondolkodás
-      világos megfogalmazások, kifejezési képesség
-      a feltett kérdésekre való reagálás módja

 

Kapcsolat

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8.
OM azonosító: 029743
KK-azonosító: CA0101
Elérhetőségeink

Gyorslinkek

Hírek
Hírarchívum
Csengetési rend
Iskolai munkaterv
Könyvtárunk katalógusa
Rádió RMG
Pályázatok
Intézményvezetői pályázat_2016 (.pdf)
Menza
Termosz (szaklaboratórium)
mozaNapló
Bor Pál Fizikaverseny
Arany 200

Legújabb hírek

AJTP-vetélkedő (1. forduló)
2017-10-17 11:44:33
Kiugró eredmények az Édes anyanyelvünk versenyen
2017-10-17 11:32:11
Kedves Menzások!
2017-10-12 14:42:19
Kiemelkedő helyezések a legjobb középiskolák rangsorain
2017-10-10 12:33:42
Két tanulónk a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja
2017-10-05 17:20:22
Kitüntető elismerés a Szegedi Tudós Akadémiától
2017-09-27 15:32:12
Gyermekvédelmi rendszer működése online környezetben
2017-09-26 09:04:35
Kiemelkedő vízisport eredmények
2017-09-22 13:54:18
Szép eredmények az Édes anyanyelvünk versenyen
2017-09-20 16:45:16
Kedves Menzások!
2017-09-06 15:14:56

Hivatkozások

Öregdiákok
Oktatási Hivatal Bázisintézménye
Akkreditált tehetségpont lettünk!
Európai Tehetségpont
Szegedi Tudós Akadémia
Szeged Városi Kollégium honlapja
Határtalanul!
Nemzeti Tehetség Program
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Emberi Erőforrások Minisztériuma sux
Erasmus+